“A Rhodesiai Ridgeback az egyetlen kutyafaj, amely Dél-Afrikából származik, ahol régi hagyományokkal rendelkezik mint vadász és őrző-védő kutya.
Dél-Afrikából az 1480-as évből származó portugál hír említést tesz a hátukon sávos kutyákról, amely a Hottentották rendkívül hasznos és hűséges háziállata. A hottentották népének tulajdonítják ennek a méltóságteljes, intelligens, idegenekkel tartózkodó, de a nagyvadakkal – oroszlán, leopárd, vaddisznó – szemben rettenthetetlen bátorságot mutató fajta megteremtését.
Évszázadokon kísérte ez a nem túlságosan feltűnő kutya az ő bennszülött urát a kemény körülményekkel rendelkező kontinensen a túlélésben való harcban. Kitűnően érvényesült az oroszlán vadászatában. „SIMBA” ezen kutyák által ingerelve, szinte állva maradt, és így a bennszülöttek primitív fegyvereikkel is el tudták ejteni.
Az egyiptomi sírkamrákban talált 4000 éves rajzokon is fellelhetők ezek a hátukon megkülönböztető sörényt (ridge) viselő vadászkutyák. Ezeket a kutyákat szenvedélyes hűségük arra teremtette, hogy a folyton vándorló törzsekkel megosszák a vadászat és az őrködés kemény munkáját. Tanzánia, Zambia és Rhodesia területén régészeti és írásos nyomok alapján azonosítható fajta. A híres Afrika kutató Dr. David Livingstone könyvében, a „Miszszionárius utazása Dél-Afrikában” 1857-ben található az első illusztráció egy vadászkutyáról, „csúcsvonallal” a hátán (Ridge).
1890-ben mikor megkezdődött a letelepedés Rhodesiában az „Oroszlánkutyának” nagyon jó híre volt, úgyhogy a földművelők és a vadászok gondoskodtak annak gyors elszaporodásáról egész Dél–Afrikában.
1922-ben Bulawayo Dél Rhodesiában megalakult a Rhodesiai Ridgeback Tenyésztők Szervezete. 1924–ben a Dél-Afrikai Tenyésztők Uniója által lett elismerve mint vadászkutya. A vadállatok vadászatától való eltávolodást jelentette az 1949-es év, és átcsoportosításra került a haszon kutyák fajtájába. Az eredeti hazájában a mai Zimbabwe területén megközelítőleg 2000 bejegyzett ridgeback él, melyek a vadászatban történő hasznosításukon kívül még őrző és rendőrkutya szerepet is betöltenek. Időközben a ridgeback az egész világon elterjedt és sikeresen alkalmazzák a legkülönfélébb területeken és célokra.”
“Az európaiak elkezdtek foglalkozni a küllemmel és és a bennszülöttek eredeti kutyáját több európai fajtával keresztezték (masztiff, dog, airdale-terrier, agár, bloodhound). Jó tulajdonságai nem tűntek el, inkább tovább szilárdultak. Az utódok jobb kvalitásait és életerejét hamar felismerték és mindig előfordult náluk a ridge. Ebben az időszakban a ridgeback-et gyakran vadászatra használták, így nyerte el a kutya rettenthetetlen és éber vadász hírét. Nem ölésre tanították őket, hanem arra, hogy megállítsa az oroszlánt, amíg odaér a vadász. Ezzel a képességével szolgált rá az oroszlánkutya elnevezésre, majd 1922-ben hivatalosan a “Rhodesian Ridgeback” nevet kapta. A sok európai fajta legjobb tulajdonságainak keverése a hottentották kutyáival, több mint kétszáz éven át alakította a mai rodéziai ridgeback közvetlen őseit.”
A rodéziai ridgeback jelleme
“A fajtastandard meglehetősen szűkszavúan ír a rodéziai ridgeback természetéről: “méltóságteljes, intelligens, idegenekkel szemben tartózkodó, félénkség vagy agresszió bármiféle jele nélkül”. Ez a tömör megfogalmazás elég találó, de ahhoz, hogy pontos képet alkothassunk a ridgeback-ről, a fajtát néhány kedves történeten keresztül érdemes bemutatni.
Intelligenciájuk és felfogóképességük félelmetes – szinte néha már emberi – de független szellemek, amit mindig tiszteletben kell tartani. A ridgeback szeret örömet okozni: mindig barátod és egyenlő társad lesz, de soha a rabszolgád: ő túl okos ehhez. Egy olyan kutya, aki önállóan gondolkodik – és meglehetősen makacs, ha akarata érvényesítésén fáradozik.
A többi kutyával általában barátságosak, igénylik is négylábúak társaságát, akikben elsősorban a játszópajtást keresik. A felnőtt kutyák persze különböző mértékben dominánsak, de általánosságban nem keresik a bajt.
A leggyakoribb megjegyzés, amit hallunk, ha valakinek először mutatjuk meg ezt a fajtát “Micsoda méltóságteljes állatok!” A ridgeback erős jelleme találkozik lenyűgöző, tiszteletet parancsoló viselkedésével. Nem hangos kutyák, akik folytonosan ugatnak, de mély, visszhangzó ugatással rendelkeznek, és ezt használják is, ha valami gyanúsat észleltek. Ez félelmetes őrző kutyává teszi őket: figyelmeztetnek, ha valami szokatlan történik, de ha egy idegent üdvözölsz a házban, elfogadják a megítélésedet, és annak megfelelően viselkednek. Nagyon érdekes, hogy tökéletesen érzékelik a gazda reakcióit. Annak barátját lelkesen üdvözlik, viszont ha távolságtartóan viselkedsz, biztos, hogy a ridgeback is folyamatosan készenlétben lesz. Azonban, ha a gyanakvásukat már egyszer felébresztették, nem fognak örömet színlelni, ha arra kötelezik őket, hogy elfogadják az idegent – pusztán toleránsan és udvariasan fognak viselkedni.
Az alábbi történeteket barátok elmondásaiból tudjuk, valamit a fajtáról szóló szakirodalomban találtuk.
A ridgeback lehetőség szerint elkerüli az erőszakot. Minden külön tanítás nélkül pontosan tudják, hogy hol húzódnak területe határai. Egy ismerősünkkel történt meg, hogy reggel, munkába menet elfelejtette becsukni a kertkaput. A kutya kijött az utcára, leült a kapu elé. Ott őrködött és azokkal, akik távolabbról haladtak el a ház előtt, nem foglalkozott. Azonban egy idős bácsi egész közel haladt el, amivel betolakodott a ridgeback területére. Ezért morgással megállította, és ha tovább akart menni, megfogta a nadrágja szárát és nem hagyta elmenni, de egyébként nem bántotta. Szegény bácsi órákon át álldogált a ház előtt, mire a ridgeback gazdája hazaért. Erre a viselkedésre természetesen senki nem tanította a kutyát, de mint említettük, rendkívül önállóan gondolkodnak. Szerencsére a bácsi nagy kutyabarát lévén nem neheztelt a kis kényszerpihenő miatt.
Egy hölgy örökbe fogadott egy kidobott ridgeback-et egy ridgeback mentő központból és még csak két hete tartotta magánál a kutyát, amikor egy férfi késsel megtámadta a garázs felhajtóján. A ridgeback késlekedés nélkül rátámadt a férfira, és legyőzte. Kétség kívül megmentette a gazdája életét.
Olyan történetet is hallottunk már, hogy ridgeback-ek látszólag ok nélkül lármáztak az éjszaka közepén, a gazdik azonban semmilyen okát sem találták. Következő reggel felfedezték, hogy a szomszédos házat, ami kissé távolabb fekszik, kirabolták.
A ridgeback-ben az őrző képesség idővel automatikusan kialakul, de túl korán nem szabad nagy elvárásokkal lenni. Egy tenyésztőtől egy család azért vett ridgeback-et, mert a családfő gyakran utazott üzleti útra és szerette volna egy megbízható házőrző mellett tudni a családját. Amikor a kis ridgeback szuka négy hónapos volt, felhívta a tenyésztőt, hogy elpanaszolja, hogy a kutya még egyetlen egyet sem ugatott. Azt mondták neki, legyen türelmes, de ő pár hónap múlva ismét telefonált, hogy még mindig semmilyen őrző-védő reakciót nem tapasztalt nála. Még azt is megpróbálta, hogy egyik gyermeke játék autóját egy emeleti ablakból kötélen kilógatta, és neki ütögette annak az ablaknak, ahol a ridgeback pihent – és az még ekkor sem ugatott. Újra nyugalomra intették, mondván, hogy még túl korai, hogy leírja őt, mint házőrző kutyát. Hat hónap múltán újabb telefont kaptak, de ez alkalommal a férfi nem tudta eléggé dicsérni a kutyát. Meghívta a család barátját, aki már többször járt náluk, és mondta, hogy menjen be és főzzön magának egy csésze teát, ha ő késne. Amikor a barátjuk megérkezett még senki nem volt otthon. A szuka beengedte őt, de ahányszor csak tett egy mozdulatot, fenyegetően morgott, és amikor a kutya gazdája hazaért, a férfi mozdulatlanul és holt sápadtan a kanapén ült. Amint a kutyát gazdája megnyugtatta, hogy minden rendben, örömmel üdvözölte a család barátját, és visszatért szokásos barátságos önmagához.
A ridgeback azonban elsősorban mégis csak vadászkutya. A családunk egyik barátja rendszeresen vadászik Afrikában. Volt alkalma pár évvel ezelőtt kint élő vadász barátja ridgebackeivel hosszabb vadásztúrára indulni. Rendkívül meg volt elégedve a kutyák vadászképességeivel, önálló munkájával, állóképességével és azzal, ahogy tökéletesen alkalmazkodtak Afrika nehéz természeti körülményeihez. Számára is az volt talán a legkülönösebb, ahogy ebben a fajtában keveredik a vadász és a tiszteletet parancsoló, határozott fellépésű őrző-védő kutya. Minden este máshol sátoroztak, és a ridgeback pár pontosan tudta, hogy alkalmanként meddig terjed a territóriumuk, ahonnan mindenkit távol tartottak. Tapasztalataink szerint kölyökkorban tökéletesen összeszoktatható macskákkal és egyéb háziállatokkal. A ridgeback fiatal korával kapcsolatban feltétlenül meg kell említeni, hogy más fajtákhoz hasonlóan élete első két évében – testi és szellemi fejlettsége kiteljesedéséig – szertelen, viharos, túláradó természetű, ami nem is hasonlít a felnőtt kutya visszafogott, elegáns, jól nevelt viselkedéséhez. Intelligenciája révén gyorsan felméri, kivel szemben mennyit engedhet meg magának, ezért mindenképpen következetes, határozott nevelést igényel. Egyebekben tartása, gondozása nehézségeket nem okoz.
Dél-Afrikából az 1480-as évből származó portugál hír említést tesz a hátukon sávos kutyákról, amely a Hottentották rendkívül hasznos és hűséges háziállata. A hottentották népének tulajdonítják ennek a méltóságteljes, intelligens, idegenekkel tartózkodó, de a nagyvadakkal – oroszlán, leopárd, vaddisznó – szemben rettenthetetlen bátorságot mutató fajta megteremtését.
Évszázadokon kísérte ez a nem túlságosan feltűnő kutya az ő bennszülött urát a kemény körülményekkel rendelkező kontinensen a túlélésben való harcban. Kitűnően érvényesült az oroszlán vadászatában. „SIMBA” ezen kutyák által ingerelve, szinte állva maradt, és így a bennszülöttek primitív fegyvereikkel is el tudták ejteni.
Az egyiptomi sírkamrákban talált 4000 éves rajzokon is fellelhetők ezek a hátukon megkülönböztető sörényt (ridge) viselő vadászkutyák. Ezeket a kutyákat szenvedélyes hűségük arra teremtette, hogy a folyton vándorló törzsekkel megosszák a vadászat és az őrködés kemény munkáját. Tanzánia, Zambia és Rhodesia területén régészeti és írásos nyomok alapján azonosítható fajta. A híres Afrika kutató Dr. David Livingstone könyvében, a „Miszszionárius utazása Dél-Afrikában” 1857-ben található az első illusztráció egy vadászkutyáról, „csúcsvonallal” a hátán (Ridge).
1890-ben mikor megkezdődött a letelepedés Rhodesiában az „Oroszlánkutyának” nagyon jó híre volt, úgyhogy a földművelők és a vadászok gondoskodtak annak gyors elszaporodásáról egész Dél–Afrikában.
1922-ben Bulawayo Dél Rhodesiában megalakult a Rhodesiai Ridgeback Tenyésztők Szervezete. 1924–ben a Dél-Afrikai Tenyésztők Uniója által lett elismerve mint vadászkutya. A vadállatok vadászatától való eltávolodást jelentette az 1949-es év, és átcsoportosításra került a haszon kutyák fajtájába. Az eredeti hazájában a mai Zimbabwe területén megközelítőleg 2000 bejegyzett ridgeback él, melyek a vadászatban történő hasznosításukon kívül még őrző és rendőrkutya szerepet is betöltenek. Időközben a ridgeback az egész világon elterjedt és sikeresen alkalmazzák a legkülönfélébb területeken és célokra.”
“Az európaiak elkezdtek foglalkozni a küllemmel és és a bennszülöttek eredeti kutyáját több európai fajtával keresztezték (masztiff, dog, airdale-terrier, agár, bloodhound). Jó tulajdonságai nem tűntek el, inkább tovább szilárdultak. Az utódok jobb kvalitásait és életerejét hamar felismerték és mindig előfordult náluk a ridge. Ebben az időszakban a ridgeback-et gyakran vadászatra használták, így nyerte el a kutya rettenthetetlen és éber vadász hírét. Nem ölésre tanították őket, hanem arra, hogy megállítsa az oroszlánt, amíg odaér a vadász. Ezzel a képességével szolgált rá az oroszlánkutya elnevezésre, majd 1922-ben hivatalosan a “Rhodesian Ridgeback” nevet kapta. A sok európai fajta legjobb tulajdonságainak keverése a hottentották kutyáival, több mint kétszáz éven át alakította a mai rodéziai ridgeback közvetlen őseit.”
A rodéziai ridgeback jelleme
“A fajtastandard meglehetősen szűkszavúan ír a rodéziai ridgeback természetéről: “méltóságteljes, intelligens, idegenekkel szemben tartózkodó, félénkség vagy agresszió bármiféle jele nélkül”. Ez a tömör megfogalmazás elég találó, de ahhoz, hogy pontos képet alkothassunk a ridgeback-ről, a fajtát néhány kedves történeten keresztül érdemes bemutatni.
Intelligenciájuk és felfogóképességük félelmetes – szinte néha már emberi – de független szellemek, amit mindig tiszteletben kell tartani. A ridgeback szeret örömet okozni: mindig barátod és egyenlő társad lesz, de soha a rabszolgád: ő túl okos ehhez. Egy olyan kutya, aki önállóan gondolkodik – és meglehetősen makacs, ha akarata érvényesítésén fáradozik.
A többi kutyával általában barátságosak, igénylik is négylábúak társaságát, akikben elsősorban a játszópajtást keresik. A felnőtt kutyák persze különböző mértékben dominánsak, de általánosságban nem keresik a bajt.
A leggyakoribb megjegyzés, amit hallunk, ha valakinek először mutatjuk meg ezt a fajtát “Micsoda méltóságteljes állatok!” A ridgeback erős jelleme találkozik lenyűgöző, tiszteletet parancsoló viselkedésével. Nem hangos kutyák, akik folytonosan ugatnak, de mély, visszhangzó ugatással rendelkeznek, és ezt használják is, ha valami gyanúsat észleltek. Ez félelmetes őrző kutyává teszi őket: figyelmeztetnek, ha valami szokatlan történik, de ha egy idegent üdvözölsz a házban, elfogadják a megítélésedet, és annak megfelelően viselkednek. Nagyon érdekes, hogy tökéletesen érzékelik a gazda reakcióit. Annak barátját lelkesen üdvözlik, viszont ha távolságtartóan viselkedsz, biztos, hogy a ridgeback is folyamatosan készenlétben lesz. Azonban, ha a gyanakvásukat már egyszer felébresztették, nem fognak örömet színlelni, ha arra kötelezik őket, hogy elfogadják az idegent – pusztán toleránsan és udvariasan fognak viselkedni.
Az alábbi történeteket barátok elmondásaiból tudjuk, valamit a fajtáról szóló szakirodalomban találtuk.
A ridgeback lehetőség szerint elkerüli az erőszakot. Minden külön tanítás nélkül pontosan tudják, hogy hol húzódnak területe határai. Egy ismerősünkkel történt meg, hogy reggel, munkába menet elfelejtette becsukni a kertkaput. A kutya kijött az utcára, leült a kapu elé. Ott őrködött és azokkal, akik távolabbról haladtak el a ház előtt, nem foglalkozott. Azonban egy idős bácsi egész közel haladt el, amivel betolakodott a ridgeback területére. Ezért morgással megállította, és ha tovább akart menni, megfogta a nadrágja szárát és nem hagyta elmenni, de egyébként nem bántotta. Szegény bácsi órákon át álldogált a ház előtt, mire a ridgeback gazdája hazaért. Erre a viselkedésre természetesen senki nem tanította a kutyát, de mint említettük, rendkívül önállóan gondolkodnak. Szerencsére a bácsi nagy kutyabarát lévén nem neheztelt a kis kényszerpihenő miatt.
Egy hölgy örökbe fogadott egy kidobott ridgeback-et egy ridgeback mentő központból és még csak két hete tartotta magánál a kutyát, amikor egy férfi késsel megtámadta a garázs felhajtóján. A ridgeback késlekedés nélkül rátámadt a férfira, és legyőzte. Kétség kívül megmentette a gazdája életét.
Olyan történetet is hallottunk már, hogy ridgeback-ek látszólag ok nélkül lármáztak az éjszaka közepén, a gazdik azonban semmilyen okát sem találták. Következő reggel felfedezték, hogy a szomszédos házat, ami kissé távolabb fekszik, kirabolták.
A ridgeback-ben az őrző képesség idővel automatikusan kialakul, de túl korán nem szabad nagy elvárásokkal lenni. Egy tenyésztőtől egy család azért vett ridgeback-et, mert a családfő gyakran utazott üzleti útra és szerette volna egy megbízható házőrző mellett tudni a családját. Amikor a kis ridgeback szuka négy hónapos volt, felhívta a tenyésztőt, hogy elpanaszolja, hogy a kutya még egyetlen egyet sem ugatott. Azt mondták neki, legyen türelmes, de ő pár hónap múlva ismét telefonált, hogy még mindig semmilyen őrző-védő reakciót nem tapasztalt nála. Még azt is megpróbálta, hogy egyik gyermeke játék autóját egy emeleti ablakból kötélen kilógatta, és neki ütögette annak az ablaknak, ahol a ridgeback pihent – és az még ekkor sem ugatott. Újra nyugalomra intették, mondván, hogy még túl korai, hogy leírja őt, mint házőrző kutyát. Hat hónap múltán újabb telefont kaptak, de ez alkalommal a férfi nem tudta eléggé dicsérni a kutyát. Meghívta a család barátját, aki már többször járt náluk, és mondta, hogy menjen be és főzzön magának egy csésze teát, ha ő késne. Amikor a barátjuk megérkezett még senki nem volt otthon. A szuka beengedte őt, de ahányszor csak tett egy mozdulatot, fenyegetően morgott, és amikor a kutya gazdája hazaért, a férfi mozdulatlanul és holt sápadtan a kanapén ült. Amint a kutyát gazdája megnyugtatta, hogy minden rendben, örömmel üdvözölte a család barátját, és visszatért szokásos barátságos önmagához.
A ridgeback azonban elsősorban mégis csak vadászkutya. A családunk egyik barátja rendszeresen vadászik Afrikában. Volt alkalma pár évvel ezelőtt kint élő vadász barátja ridgebackeivel hosszabb vadásztúrára indulni. Rendkívül meg volt elégedve a kutyák vadászképességeivel, önálló munkájával, állóképességével és azzal, ahogy tökéletesen alkalmazkodtak Afrika nehéz természeti körülményeihez. Számára is az volt talán a legkülönösebb, ahogy ebben a fajtában keveredik a vadász és a tiszteletet parancsoló, határozott fellépésű őrző-védő kutya. Minden este máshol sátoroztak, és a ridgeback pár pontosan tudta, hogy alkalmanként meddig terjed a territóriumuk, ahonnan mindenkit távol tartottak. Tapasztalataink szerint kölyökkorban tökéletesen összeszoktatható macskákkal és egyéb háziállatokkal. A ridgeback fiatal korával kapcsolatban feltétlenül meg kell említeni, hogy más fajtákhoz hasonlóan élete első két évében – testi és szellemi fejlettsége kiteljesedéséig – szertelen, viharos, túláradó természetű, ami nem is hasonlít a felnőtt kutya visszafogott, elegáns, jól nevelt viselkedéséhez. Intelligenciája révén gyorsan felméri, kivel szemben mennyit engedhet meg magának, ezért mindenképpen következetes, határozott nevelést igényel. Egyebekben tartása, gondozása nehézségeket nem okoz.